A PVC története

A polivinil-kloridot már 1835-ben felfedezte az amerikai V. Lenio. Amikor napfényt használtak a vinil-klorid besugárzására, fehér szilárd anyag, nevezetesen polivinil-klorid képződött.
A PVC-t kétszer fedezték fel a 19. században, egyszer 1835-ben Henri Victor Regnault, a másikat pedig 1872-ben Eugen Baumann. A polimer mindkét alkalommal megjelent a napfényre helyezett vinil-klorid főzőpohárban, és fehér szilárd anyaggá vált. A 20. század elején Ivan Ostromislensky orosz kémikus és Fritz Klatte, a Griesheim Elektron Company német kémikusa egyszerre próbálta a PVC-t kereskedelmi célokra felhasználni, de a nehézséget ennek a kemény, néha rideg polimernek a feldolgozása jelentette.
1912-ben a német Fritz Klatte PVC-t szintetizált, és szabadalmat kért Németországban, de nem sikerült megfelelő terméket kifejlesztenie a szabadalom lejárta előtt.
1926-ban Waldo Semon, az egyesült államokbeli BF Goodrich Company munkatársa szintetizált PVC-t, és szabadalmat kért az Egyesült Államokban. Waldo Semon és a BF Goodrich Company 1926-ban kifejlesztett egy módszert a PVC lágyítására különféle adalékok hozzáadásával, ami rugalmasabbá és könnyebben feldolgozhatóbbá tette, és gyorsan széles körű kereskedelmi alkalmazást nyert.
1914-ben kiderült, hogy a vinil-klorid polimerizációja felgyorsítható szerves peroxidok használatával. 1931-ben a német cég bevezette a lotion polimerizációt a PVC ipari gyártásának megvalósítása érdekében. 1933-ban WL Simon javasolta, hogy magas forráspontú oldószert és trimetil-foszfátot alkalmazzanak a PVC melegítésére, majd ezek összekeverését lágy PVC termékek előállítására, ami igazi áttörést hozott a PVC gyakorlati alkalmazásában. 1936-ban a vinil-klorid szuszpenziós polimerizációját és a PVC feldolgozását és alkalmazását szinte egyidejűleg fejlesztette ki a British Burnemn Chemical Industry Company, az American Union Carbide Company és a Gutrich Chemical Company. A gyártási folyamat egyszerűsítése és az energiafelhasználás csökkentése érdekében a francia Saint Gobain Company 1956-ban kifejlesztette az ömlesztett polimerizációs módszert. 1983-ban a világ teljes fogyasztása körülbelül 11,1 Mt, a teljes termelési kapacitás pedig körülbelül 17,6 Mt volt; Ez a második legnagyobb műanyagfajta a polietilén után, a teljes műanyagtermelés mintegy 15 százalékát adja. A Kína által tervezett PVC-gyártó üzemet 1956-ban próbagyártásba helyezték a Liaoning Jinxi Vegyi Üzemben. 1958-ban a 3 kilotonnás üzemet hivatalosan is iparosították, 1984-ben 530,9 ezer tonnával termelt.
A PVC-t az 1930-as évek elején iparosították. Az 1930-as évek óta a PVC termelése hosszú ideig az első helyet foglalja el a világ műanyagfogyasztásában. Az 1960-as évek végén a polietilén váltotta fel a PVC-t. Bár a PVC-műanyagok mára a második helyet foglalják el, kibocsátása még mindig a teljes műanyagtermelés több mint egynegyedét teszi ki.
Az 1960-as évek előtt a vinil-klorid monomer gyártása főként kalcium-karbid-acetilénből állt. Mivel a kalcium-karbid előállítása sok energiát és kokszot igényelt, a költségek magasak voltak. Az 1960-as évek elején, az etilén-oxiklórozás vinil-klorid előállítására való iparosítása után az országok az olcsóbb olajhoz fordultak nyersanyagként. Ráadásul, mivel a PVC alapanyagok nagy része (kb. 57 tömegszázalék) klórgáz, amely a szódaipar elkerülhetetlen mellékterméke, nem csak alapanyagokban gazdag, hanem az egyik fontos termék. a klórlúg ipar fejlesztésére és a klórgáz kiegyensúlyozására. Ezért, bár a PVC aránya a műanyagokban csökkent, továbbra is magas növekedési ütemet tart fenn.